Az Antifasiszta Szolidaritási Bizottság Budapest Szolidaritási Bizottsága – BASC – azért alakult, hogy támogassa azokat, akik a budapesti események kapcsán a magyar és német hatóságok elnyomásának vannak kitéve. Nem akarjuk hagyni, hogy a történtek értelmezési jogát továbbra is állami intézményeknek és jobboldali, polgári médiumoknak, főként Magyarországon és Németországban, adjuk. Az a célunk, hogy a baloldali nézőpontnak szükséges teret adjunk az eseményekkel kapcsolatban. Emellett szándékunkban áll tartalmi elemzésekkel és vitabejegyzésekkel is hozzájárulni a közelgő eljárásokhoz.

Azóta néhány idő eltelt a budapesti „Becsület Napja” hétvégéje óta, amikor különböző összecsapások történtek. Több mint húsz év óta az európai nácik ezt a napot használják fel arra, hogy megemlékezzenek a Wehrmacht és az SS felett. Az emlékezni kívánt esemény egy kulcsfontosságú vereség volt, amikor közel 30 000 NS katona szembenézett a Vörös Hadseregdel a magyar fővárosban. Ez a februári hétvége az egyik legfontosabb nemzetközi összeköttetési találkozó a fasiszták és nácik számára, akik biztonságban érzik magukat a protofasiszta Magyarországon. Februárban azonban az elkötelezett antifasiszták által rövid időre megzavarták ezt a biztonságérzetet. 2023.2.9 és 11. között több összecsapás is történt részben jól szervezett és összekapcsolt nácikkal a rendezvények körül. Az antifasiszta beavatkozásokkal világossá vált, hogy a fasiszták Budapesten sem hozhatják utcára zavartörténetre irányuló propagandájukat. Őket, egyébként jobboldali hegemónia közepette, azokkal a tehetetlenség érzésével szembesítették, amit máskülönben ellenségeik ellen hoznak. Az ezt követő felháborodás hatalmas volt. De nem azért, mert az esemény keretében több ezer náci és fasiszta nyíltan Hitler-üdvözlettel, acélsisakkal és horogkereszttel lépett fel. Az felháborodás kizárólag azoknak a társainknak szólt, akik állítólag megállították őket. Kétüket ezért a magyarországi letartóztatásuk óta február közepén tartóztatják. Gondolataink Tobin és az olasz társunk felé irányulnak. Szintén kifejezzük szolidaritásunkat azokkal a már szabadlábra helyezett társainkkal, valamint azokkal az antifasisztákkal, akikkel német és magyar hatóságok most nemzetközi összefüggésben keresik a kapcsolatot.

Tudjuk, hogy sem magunk, sem az érintettek nem számíthatunk enyhülésre az ilyen hatóságoktól. Az elmúlt évek egyértelműen megmutatták, hogy hogyan lépnek fel az antifasiszta struktúrák ellen. A repression már a legtöbb antifasiszta mozgalom számára mindennapi valóság lett. Mert az állami szereplők részéről a megfélemlítés nem akkor kezdődik, amikor egy kő repül a levegőbe vagy militánsan lépnek fel a nácik ellen. Már az is elég, ha valaki részt vesz egy ülősztrájkban vagy egy antifasiszta ifjúsági közgyűlésen, hogy a hatóságok figyelme ráirányuljon. A legális baloldali politikai formák is egyre inkább a hatóságok célpontjába kerülnek. A discours változása valóságos. De nem, ahogy azt gyakran mondják, a baloldalról ered, hanem az állami oldalról, egy olyan társadalom által, amely egyre jobbra tolódik. Az antifasiszta kapcsolatok ellen egyre hevesebb támadások irányulnak, és különböző struktúrák egyre nagyobb elnyomást tapasztalnak. A házkutatások nem csak a budapesti események óta rendszeresek.

A „SokoLinx” létrehozásával a szász hatóságok véglegesen világossá tették, hogy kiket tekintenek az ellenségnek. Míg egy több mint 250 náci csoport megtámadhat egy lakóövezetet, és nem sokféle büntetést kellőnél többre nem számíthat, Dirk Münster Soko-ja a baloldalról származó veszély rejtett növekedését emlegeti. Az Antifa Ost-ügy azt mutatja, hogy a jogállam saját magát hagyja kifürkészni, ha feltétlenül eredményeket akar elérni. Semmi erőfeszítés nem szükséges, hogy végül a szövetségi ügyészséggel együtt széles mosollyal lássák a három számot: 1.2.9. Ebben az esetben nem csak egy cselekedetet büntetnek, hanem a politikai álláspontot is. Ebben az időpontban üdvözletet küldünk a Négyes Antifa Ost-per résztvevőinek. Az elszántságunkat is nekik kifejezzük.

Nem csak az Antifa Ost-eljárás vagy a budapesti összecsapások eljárása által érintett személyek viselik a repression következményeit, hanem mindazok, akik kapcsolatban állnak velük, mint családtagok vagy barátok. Elég csak lakótársnak lenni vagy ugyanabban a házban lakni. Ajtókat törnek be, embereket lehallgatnak és megfigyelnek – mindez az eljárási siker érdekében. És ahol nincsenek struktúrák, ott hagyományosan az önkény uralkodik. Az utolsó példa: X. nap, amikor számos ember órákig szenvedett méltatlan körülmények között, amikor a rendőrségi egységek az egész országból egyesülték őket. Nehezen és wc-használat nélkül tartották őket, és a kiskorúaknak a szülői támogatást is megtagadták. Az önkormányzati polgármester, a rendőrkapitányság és a sajtó (néhány kivételtől eltekintve) összefogását itt is a lezárás jelentette. Szolidaritásunk vonatkozik rájuk is, és azokra is, akik mellettük állnak.

Míg a Springer sajtó és a jobboldali média és közösségi média fiókok már egy ideje úgy versengenek egymással, hogy hazugságokkal, spekulációkkal és hazugságokkal terjesszék, addig most már szinte az összes polgári sajtó is felszállt erre a vonatra, terjesztenek egy olyan narratívát, amit az illetékes hatóságok állítottak be, egy új generáció baloldali terroristáiról és új RAF-ról, anélkül, hogy bárminemű ellenőrzést vagy ellenmondást végeznének. Olyan nyomozók, akik már ismertek más kontextusból, elmélkednek a földalatti tevékenységekről, és minden olyan lehetőséget megragadnak, amit a baloldali fenyegetés elbeszélésük fenntartásához és nyomozási hatásköreik kibővítéséhez kínál. Ezt szívesen nyomtatják, de nem vizsgálják meg. Így gyorsan egy internetes mém könnyen átalakulhet egy gyilkosság fenyegetésévé, és ezzel elhagyhatják Szászország, Németország és végül Magyarország politikai valóságát. Nincs túl messze a túlzottan agresszív cím a kattintásokért, és a kizárólagos fotókért és információkért a vekkert szívesen korábban is felállítják. A társakat a bulvársajtóban fényképezik teljes nevükön. A tartalmat nem kérdőjelezik meg sem a formában, sem a tartalomban, azzal számolva, hogy az érintettek és környezetük számára okozott következményeket kollaterális károkként vállalják. A baloldali média eddig általában visszafogottan reagált erre a kritikára – ami talán annak a következménye is lehet, hogy sok minden homályban van, és sok kérdés nyitott.

Sok mindent meg kell még magyarázni és meg kell vitatni. Végül is az egyik ilyen vita a radikális baloldal cselekvőképességéről szól, amelynek egyes vitáit az elmúlt években aludni hagytuk. Ideje ismét megvitatni az már régóta esedékes belső baloldali vitákat. Azonban nem hagyhatjuk, hogy ez a gyakorlati szempontból megakadályozzon bennünket, és főleg ne hagyjuk az érintetteket és mások értelmezési jogát egyedül. Hosszú és energiát igénylő folyamat áll előttünk, amelynek méreteit még távolról sem lehet áttekinteni. Ezt az utat szeretnénk együtt megtenni az elnyomás áldozataival és családjaikkal és barátaikkal, kifejezve szolidaritásunkat és támogatásunkat. Csak együtt tudunk ellenállni a elnyomás hatalmi szervek, sajtó és fasiszták egységének, hogy megakadályozzuk a jobboldali hegemóniát, amely már Magyarországon létezik, hogy ne váljon valósággá itt is.

Az antifasiszta gyakorlat sokféle és szükséges – legyen az Berlinben, Lipcsében, Jenában, Milánóban vagy Budapesten: „Aki a nácik ellen harcol, az nem számíthat az államra.” – Esther Bejarano